“Felemelő élményeket kaptam, melyek közelebb vittek önmagamhoz. A programok összhangban voltak egymással, színesek és sokrétűek voltak. Meg tudtam élni a teljes kikapcsolódást, a rohanó világot magam mögött hagytam. Úgy érzem ez főként Botinak köszönhető, aki mindig pozitív, felépített, átható gondolatokkal kísért minket mind a jógagyakorlás, mind más programok során. Megértő, vidám és laza egyéniségével ugyanakkor egy igazi kalanddá varázsolta a tábort! Nagyon hálás vagyok azért, amit megélhettem!”
Hello, mi vagyunk
a BeSoulty
Küldetésünk, hogy megmutassuk neked, hogy a világ sokkal több, mint amit elsőre gondolnál. Olyan utazásokra hívunk, ahol nem csak elképesztő helyszínek és kalandok segítenek majd kicsekkolni a mókuskerékből és jelen lenni, de mellette lehetőséget adunk meditáció, jóga, és mindfulness eszközökkel a hétköznapjaidba is átültetni majd ezt az állapotot.
Minden utunkhoz olyan dolgok kapcsolódnak, mint a surf, sup, jóga, túrázás, új kúltúrák vagy saját kreatív képességeid felfedezése. Így lesz a BeSoulty-val minden kaland egy emlékezetes testi-lelki utazás.
Gyere velünk, rengeteg dolgot szeretnénk veled megosztani!





